9. nap: Mutasd be a legjobb barátnődet
 Nagyon nagy szája van, rengeteget tud beszélni. Ritkán szomorú, vagy dühös, szinte mindig jókedvű és őrült. Igen, nagyon őrült. Bár amiket most elmondtam, eléggé az én ellentéteim, de mégis remekül kijövünk egymással. Ő az egyetlen ember aki zokszó nélkül tűri, ha szar napom van és morcos vagyok. Csodálatos álmom volt. Álmomban megtaláltam azt, ami hiányzik a valóságban. Valami fagyizóban dolgozott, ott találkoztam vele. Flörtölgetett velem, és nekem nagyon tetszett. Másnap a város utcáin sétálva megláttam őt, a haverjaival. Nagyon elkezdtek nevetni, amint megláttak, és én is hitetlenkedve mosolyogtam, és az járt a fejemben ' pont velük találkozom?'. Odamentem hozzájuk és Ő továbbra is nyíltan érdeklődött irántam. Rácsapott a fenekemre, mire én hevesen tiltakoztam. Mélyen legbelül, azonban tetszett a huncutsága, és szemtelensége. Innen az álom homályosabbá és zavarosabbá válik. Összejöttünk, de ő nagyon elfoglalt volt. Dolgozott a fagyizóban utána pedig ment edzésre. A kettő között csak annyira volt ideje, hogy egyetlenegy heves csókot adjon nekem. Olyan hevesek voltunk, mintha már száz éve erre a pillanatra vártunk volna. Kezei a derekamat simogatták, én pedig karjaimat a nyaka köré fontam. Testünk egymásnak simult, és eggyé váltunk egy pillanatra. Egész nap ezért az egy percért éltem, napközben az utcákat róttam és a hiányérzetem lehúzott a földre. Megtaláltam amit oly régóta kerestem, de mégsem lehetett egészen az enyém.
 Egy nap azonban nem kellett semmit sem csinálnia, így elkísért egy osztálytalálkozómra. Az út mérhetetlenül hosszú volt. Nem csak annak tűnt, az is volt. Több busszal, metróval és villamossal kellett mennünk. Mi kihasználva, hogy ölelhessük, csókolhassuk egymást, megfoghatjuk a másik kezét, érinthessük egymást, túl szenvedélyesek voltunk. Mások előtt ez illetlenség volt, de mi nem foglalkoztunk vele. Az a kevés kis idő, amit együtt tölthettünk, már lejáróban volt.
 Amikor ott hagyott az emberek között tudtam, hogy végleges búcsú volt ez. Bár nem mondta egyikünk sem, ez olyan dolog, amit az ember álmában érez. Ott maradtam egyedül, bár mégis emberek között, és elrabolták az egyik felem.
 Emlékszem gyönyörű, íves ajkaira. Barna, huncut szemeire. A lénye is játékos, huncutkodó volt, de a semmitmondó szavak mögött tudtam, hogy hatalmas érzelmek rejlenek. Miért adta az álom ezt a nagyszerű érzést nekem? Reggelre füstté vált és eltűnt karjaim közül.